Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Angol-Amerikai Intézetének Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékén 2007-ben nagyobb lélegzetű kutatás indult „Esélyegyenlőség a nyelvtanulásban” címmel a Nemzeti Kutatási és Technikai Hivatal (NKTH) Jedlik Ányos Pályázata támogatásával.

A kutatás két csoport idegennyelv-tanulási problémáinak a feltárására irányult: a diszlexiás és a siket nyelvtanulókéra. Természetesen vannak ezen kívül más csoportok is, amelyeknek az esélyegyenlősége az idegen nyelvek tanításában nem biztosított. Mi azért választottuk ezt a két csoportot, mert úgy éreztük, sajátos helyzetüknél fogva ők szenvedik a legnagyobb hátrányt. Mindkét csoport „láthatatlan”. A diszlexiások gyakran diagnózis nélkül kínlódják végig az iskolát, és akik kapnak speciális anyanyelvi fejlesztést az alsóbb osztályokban, azoknál sem gondolnak arra sem a tanárok, sem a szülők, hogy a diszlexiás problémák az idegen nyelvek tanulásakor újult erővel jelentkeznek. A siketek pedig úgy maradnak ki évtizedek óta a nyelvtanulási lázból, hogy szinte észre sem vesszük. Nincsenek siket csoportok a nyelviskolákban, nincsenek siket nyelvtanárok, nincs siketeknek szóló se tankönyv, se tananyag.  A siket hallgatók helyzete azért is külön figyelmet érdemel, mert az ő esetükben a nyelvi jogaik is sérülnek akkor, amikor az anyanyelvük helyett a magyar nyelvet használjuk mint az idegen nyelv oktatásának közvetítő nyelvét.
A tanárképző intézményekben és a tanártovábbképzéseken egyáltalán nincs hagyománya annak, hogy a leendő nyelvtanárokat legalább a tudatosítás szintjén felkészítsük a fogyatékkal élőkkel és a diszlexiásokkal való foglalkozásra. Ennek eredményeképp ezek a tanulók vagy kirekesztődnek a nyelvoktatásból, vagy szakszerű foglalkoztatás híján  lemaradnak, elkedvetlenednek, és maguktól abbahagyják a nyelvi képzést.  Ma már tudjuk, hogy nem az oktatásban való részvétel alóli felmentés, hanem a hozzáértő módon biztosított felzárkóztatás és a szakszerűen megtervezett programok szolgálják ezeknek a tanulóknak az érdekeit, és nyújtanak valódi esélyegyenlőséget. Ehhez kívánta kutatásunk az elméleti alapokat letenni, és az eredmények gyakorlati hasznosításának alapjait megteremteni. A projekt nemzetközi szempontból  is egyedülálló, mert történtek ugyan kutatások siket tanulók nyelvtanulásával kapcsolatban, ezek általában a problémák szűk körére koncentrálódtak, és nem kapcsolódtak egymáshoz. Az általunk folytatott vizsgálathoz hasonló átfogó kutatásról mások eddig még nem számoltak be.
Az „Esélyegyenlőség a nyelvtanulásban” projekt két részre tagozódott: a diszlexiás nyelvtanulókkal illetve a siket nyelvtanulókkal foglalkozó kutatásokra. Eredményeinkről számos konferencián illetve írásos publikációban adtunk számot, melyek pontos adatait a Publikációk menüpont alatt megtalálhatja az érdeklődő.
A siketek nyelvtanulását két kutatással próbáltuk meg feltárni: először budapesti felnőtt hallássérültekkel folytattunk egyéni interjús kutatást, melynek adataiból többek közt arra igyekeztünk választ kapni, hogy azok a siketek, akik megpróbálkoztak valamely idegen nyelv tanulásával, milyen tapasztalatokat szereztek, és jó vagy rossz tapasztalataikban volt-e szerepe annak, hogy a tanár használta-e a jelnyelvet. Majd, részben ennek a vizsgálatnak a tapasztalatait felhasználva, országos kérdőíves felmérést végeztünk a magyarországi felnőtt hallássérültek idegennyelv-tanulási tapasztalatairól és jelnyelvhasználatáról.
(Kontráné Hegybíró Edit (2010). Nyelvtanulás két kézzel: A jelnyelv                                                                  szerepe a siketek idegennyelv-tanulásában. Budapest: Eötvös Kiadó.)

A projekt résztvevői:

Kontráné Hegybíró Edit - mail
Csizér Kata
Sáfár Anna
Merics Bori
Deákiné Bajkó Ágnes